ÚJ!
2025.09.09-én kitaláltam egy új csomagot, ami annak az Érdeklődőnek szól, aki még csak most ismerkedik ezzel az anyaggal és szeretne felzárkózni az eddigi (már) több hónapnyi felemelkedésre történő felkészüléshez;
ez az új csomag felkerül a webáruházba, ahonnan meg tudja rendelni és több videot, ábrát, több hónapnyi anyagot tartalmaz átláthatóan és a leglényegesebbeket!
Azoknak is mankó, akik már megvették tőlem ezeket az anyagokat, de érdemes átfutni, minden megvan-e belőle vagy mik a legfontosabbak a plazmatestaktiváláshoz (felemelkedés gyakorlatához)
Csak az eddigieket foglalja magában és azokhoz szól, akik eddig nem értették, hogyan kell összeállítani a videokat vagy hogyan kell elkezdeni az egészet. Tehát a webáruházban történő kutakodás helyett már összeállított csomagot kapsz tőlem.
Mik vannak benne?
"Utazás ARhAYas-Szigetére" című meditációs utazás (ami amúgy a csodás jövő 7-ben szerepel a webshopomban, de itt, ebben a csomagban kiveszem belőle csak ezt az utazást)
Célja: kinyilvánítani a szándékot, hogy Te az Új Föld felemelkedője szeretnél lenni, hogy megértetted, mit él át a Föld, hogy részecskeátmenet zajlik a Földön és az emberiségnek ehhez igazodnia kell.
Ez egy kellemes, kb. 1 órás meditáció, ami gyógyító jellegű is és találkozol Őrzőkkel is egy csodálatos helyen, ill. saját magad kapni fogsz az Őrzőktől egy gyógyító plazmagömböt. Kellemes, szép utazás, magyarul, saját hangomon, MP4 jó minőségű meditációs video.
Elég 1x elvégezni.
Plazmatestaktiválás része.
**********
A helyes, igazi Mer-Ka-Ba meditáció ábrával
A Magyarországon az 1990-es évektől reklámozott Mer-Ka-Ba meditáció (Drunvalo Melchizedek Élet virágának ősi titka c. könyvben szereplő, ill. az Élet a Szívben meditációk, amelyek erre a könyvre alapoznak, nem megfelelők, mert a metatroni spirál szerint forgatják a Mer-Ka-Ba-dat, nem a helyes arányban, sebességben.)
A helyes Mer-Ka-Ba beállítás életmentő, szükségszerű, elengedhetetlen ahhoz, hogy ne fordítva ülj a lovon és megfelelően tudd beszívni a beáramló kristályenergiákat. Az egészség helyreállításához is szükséges, hiszen az emberiség Mer-Ka-Ba mezője eddig a frekvenciakerítések, HAARP-tevékenység és háttérhatalmi cselszövések, a 440 Hz-re hangolt zene, a különböző frekvenciakerítések miatt stb. eleve torz módon forgott, ez sok-sok egészségügyi problámához és koraibb öregedéshez is vezetett.
Elég 1x elvégezni alaposan és amíg be nem áll és úgy érzed, vissza akar térni a torzra, hetente rágondolni vagy havonta 1x. Később ritkábban elég a rá való emlékezés, frissítés.
MP4 bő egy órás jó minőségű gyakorlatvideo.
***********
M10_2025.05.23-i élő stream_A Va-Ba-Te Sejt_A Zheon_A feltámasztás fontossága_megérteni mindent 2 ÓRÁS ÉLŐ ELŐADÁS FELVÉTELE, JÓ KÉPI ÉS HANGI MINŐSÉGBEN
A videoból nagyon sok fontos információhoz jutsz, ami AZ EMBERI ÉLETTEL KAPCSOLATOS, IDŐSZERŰ ÉS MEGKERÜLHETETLEN:
pL.
*miért születnek mindig újjá az emberek a Földön a reinkarnációban
* hogyan lehet ezen változtatni és végre örök életűé lenni?
*mi Isten eredeti terve velünk?
* mire ad feljogosítást a földi testünk és miért hazudták el eddig ezt a hatalmas tudást?
*mit kapsz a szülőktől és miért nem ez a minden? Mi a Zheon?
*mi a plazmatest aktiválás és hogyan kezdj bele?
stb.
**********
Utazás a Eff-i-yah Állapotba, TrhU Te & a "Csendes Szimfónia" című gyönyörű gyakorlat, meditációs utazás: (ez mindenképp nagyon fontos, mert alapja a PLAZMATESTAKTIVÁLÁSNAK)
Kb. 4 db 60 percből áll, a meditációs videoban adok útmutatást arra nézve, hogyan oszd be ezt magadnak.
Ez az utazás arra szolgál, hogy elősegítse alkalmasságodat a felemelkedésre, a szeretetplazma-alapú lényekkel történő találkozásra és NAGYON FONTOS DOLOG TÖRTÉNIK ITT, HISZEN AZ ÚN. Eff-i-Mah Kristályodhoz csatlakozol újra, feléleszted az Istennel való élő kapcsolatodat és EMLÉKEZEL ARRA, KI VAGY ÉS HONNAN JÖTTÉL, ISTEN ÓCEÁNJÁBÓL. CSODÁLATOS UTAZÁS!
1x elegendő természetesen megcsinálni, meg amúgy is igen hosszú.
Plazmatestaktiválás első nagyon fontos lépése
Ára: 10. 000 Ft
Megrendelhető w weblap webáruházában, a 'Megrendelhető előadások' fülön, 'AUR' kóddal.